A kormányoszlopon elhelyezett rádió-hangerőszabályzó praktikus dolog, de így az index kapcsolója egy kicsit feljebb került, így előfordult hogy a hangerőgomb környékén matattam irányváltáskor. De ezt meg lehet szokni. A motorháztető kinyitásához szégyenszemre elő kellett vennem a kezelési könyvet. Hiába kusztam a műszerfal alatt semmi hagyományos nyitókart nem leltem. Megdöbbenésemre kulccsal nyílt az első embléma elfordítása után. Országúton próbáltam a Focust. A viszonylag nagy motor jól bizonyított, ennyi kell is. Az úttartást is csak dicsérni tudom, mintha az autót mágnes tapasztaná az útra. Belülről csendes, a sebességet alacsony tartományokban szinte csak a kilométeróráról lehet megállapítani. Nagy-nagy örömömre ezt tesztpontot Esztergom kertvárosában egy hatósági lézeres mérőberendezés 5000Ft-ért hitelesítette. T ó t h, G y ö r g y Avaya Hungary The Former Enterprise Networks Group of Lucent Technologies Két munkatársammal ez év júniusa óta használjuk az autókat. Azt hiszem, fogalmazhatok hármunk nevében is, mivel az azonos típusú, egyszerre vásárolt autókról a véleményünk (többszöri véleménycsere után) eléggé hasonló.
Mikor kérdeztük, miért választotta ki a modelcsalád messze legrondább képviselőjét, csak a vállát vonogatta. – Már nem kell annyit dolgoznom szerencsére – mondta –, fölösleges a nagy csomagtartó, amúgy meg szerintem nem is néz ki olyan rosszul a négyajtós. De mit mond a nép minderről? Nem volt nehéz dolgom, hogy leellenőrizzem Iván állításait, Népítélet rovatunk telis-tele van Ford Focusokról szóló ítéletekkel. Mivel Iván első két kocsija között csupán egy ráncfelvarrás a különbség, ezért elvileg ugyanabba a csoportba tartoznak, először nézzük hát meg ezeket a kocsikat. Ford Focus 1998–2004 Amikor nézegettem, összesen 387 darab ítélet volt ebben a kategóriában, vagyis több mint elég ahhoz, hogy pontosan tudjuk, hányadán állunk. Összesítésben ez a modell négy csillagot kapott és 8, 04-es átlagot, ami kifejezetten jó, és ez az ítéleteken is meglátszik. Úgy tűnik, az első Focus nem csak Iván szerint megbízható és strapabíró, ugyanis a tulajdonosok többsége hősünkhöz hasonlóan elégedett. Mivel a cikkben szereplő példány 1, 6-os, én is ezeket néztem elsősorban, így derült ki, hogy a kocsi leggyengébb láncszeme egyértelműen a vízpumpa.
Figyelt kérdés Azt olvastam, hogy a 101 lóerős motor egész jóra sikeredett. Körülbelül 800 ezrem lenne rá. Mik a véleményetek? Jobban megérné egy astra h? Hasonló árkategóriában esetleg mit ajánlottok? 1/5 anonim válasza: 72% Inkább a Focust javaslom, mert jobb a motorja és a futóműve is mint az Astrának. Ez az 1. 6 benzin agyonüthetetlen. A Focus beltere nem túl minőségi, de jól átlátható, kényelmes, bírja a strapát. Kombiban vagy hatchback kivitelben is nagyon jól pakolható, ezt szerettem benne. A kormányzását imádtam, semmilyen átlag autóban nincs olyan jó kormánymű, mint a Focusban, a sokkal újabb Golfban is teljesen halott a kormány, de a Fordnak olyan volt, hogy visszajelzése is volt, és könnyű is volt egyszerre, baromi jó. Aztán a motorja elfüstölt, de ez egy TDCI volt. Közvetlen konkurense a H Astra és az 5 Golf, de az Astra rosszabb, a Golf drágább és rozsdásabb. 2020. máj. 8. 16:13 Hasznos számodra ez a válasz? 2/5 anonim válasza: 60% Sokkal jobb mint a h astra. A láncos h astra motorjaival vigyázni kell, pláne, hogy nem a legjobban konstrukció a h astra 1.
Van, aki csak megemlíti mellesleg, de olyat is találtam, akinek 70 ezer kilométer alatt négyszer kellett vízpumpát cserélnie, szóval ki lehet fogni ebből is egy selejtesebb darabot, de azért nagy pech kell hozzá, szóval nyugodt szívvel tudjuk ajánlani bárkinek. Apró elektronikai problémákra azért készüljenek fel! Ford Focus 2004–2011 Iván tapasztalataival összecseng, amit a Népítéletben láthatunk. Bár ennek a modellnek is megvan a négy piros csillagja, ha nem is sokkal, de kevesebb pontot ért el, pontosan 7, 65 lett az átlaga 304 ítéletből, vagyis valamiért ezt kevésbé szeretik. Átnyálaztam vagy 50 ítéletet, de nem sikerült kideríteni, miért kapott kevesebb pontot a második Focus az elsőnél. Az ítéletek zöme kifejezetten pozitív. A hibalistáknál sem találtam sok mindent, alig van olyan hiba, ami rendszeresen előfordul. Valaki azt írja, hogy a kuplung rugója hajlamos eltörni ezekben a modellekben, s ebben lehet is valami; nem mondanám, hogy sokan, de tény, hogy többen számolnak be hasonló problémáról – amúgy csak a szokásos elektromos apróságok szerepelnek a hibalistában, úgy látszik, ezeket nem sikerült kiküszöbölni az évek során.
Ez a Focus még ugyanaz a Focus volt, de már túl volt egy modellfrissítésen, ami Iván szerint nem tett jót neki. Eltekintve attól, hogy az új szürke volt, nem fekete, elvileg ugyanolyan autót vett, mint amilyet eladott, Iván mégsem volt százszázalékosan boldog. Mintha az előzőt jobb lett volna vezetni. Olyan szépen fordult, olyan könnyedén szelte a kanyarokat, ez az új meg egy kicsit sutább, kevésbé vezetőközpontú – gondolta fejvakargatva Iván a volán mögött. Ráadásul ezzel a második Focusszal gondok is voltak: Iván sokat szaladgált a szakszervizbe a gyári rádió miatt, mely időnként átugrált általa véletlenszerűen kiválasztott csatornákra. A szervizben ahelyett, hogy kicserélték volna, mindig inkább megjavították a rádiót, ami valójában sosem gyógyult meg teljesen, de Iván lelkesedését ez az apróság nem törte meg, ő továbbra is szerette a kis Focusát, melyet 2009-ben cserélt le, na, mire? Naná, hogy egy Focusra, naná, hogy 1, 6-os benzinesre. A szín ezúttal nem változott, a kombiból azonban szedán lett.
Hiányosságokon és gyenge megoldásokon élcelődni könnyű és vidám munka, a Focus azonban igazi poéngyilkos. Mégpedig azért, mert a Focus egy nagyon alaposan jó autó. Ám sajnos még ennek felfedezéséért sem jár autósújságírói Pulitzer-díj, hiszen 1998-ban már megválasztották az év autójának Európában, idén pedig Észak-Amerikában is. A tesztelésre kapott 1, 8-as kombi a legmagasabb felszereltségi szintű Ghia példány volt. A Focus alfajai közt könnyű az eligazodás: az autó három kivitelben kapható, az Ambiente az alap, a Trend a sportos, a Ghia a kényelmes. Az alapmodellt a Trend a gazdagabb felszereltségén kívül a sportosabb hangolású futóműve, jobb oldaltartású ülései, valamint hálószerű hűtőrácsa és légbeömlői miatt nézheti le. A Ghia inkább a komfortvadászoknak készült, némi felárért cserébe egy kis krómmal, műfával és kevésbé ölelő ülésekkel igyekezik rontani a kellemes összképen. Az igyekezet azonban hiábavaló, mert e kétes értékű változtatásokat ellensúlyozandó az extralista még hosszabb, így például már van benne légkondicionáló, oldallégzsák, elektromos tükrök, meg mindenféle más.
ffsc-chamber.com, 2024