Élt egyszer egy kislány, egy sötét erdő mellett. Mostohaanyja minden nap a fenyvesbe küldte el gyümölcsöt és gombát gyűjteni. Csak neki adott ilyen feladatot, édes lányai, a lány mostohanővérei és mostohahúga, egész nap henyéltek. Egy napon, amikor a kislány az avarban matatott, talált egy csillogó-villogó aranygyöngyöt. Nagy örömmel vitte haza és mutatta a mostohájának. Az asszony kapzsi volt, rögtön arra gondolt, hogyan szerezhetne még több hasonló kincset. De mivel lusta volt és félt az erdőben, a kislányt zavarta vissza. Meghagyta neki, hogy addig ne menjen haza, amíg a kötényét tele nem szedi arannyal. A kislány nem tehetett mást, visszament. Keresett, kutatott, de nem talált több gyöngyöt. Eltelt egy nap, kettő, három. Éjszaka madarak rikoltoztak és vadak surranását lehetett hallani a sötét fák árnyéka között. A lány a sötétben nem mert elaludni, így a harmadik nap végére nagyon elfáradt. Egyszer, amint négykézláb állva, tenyerével sepregette a leveleket a fák alatt, egy faajtót talált a földön.
Kis fenyofa, nagy fenyofa, kisült-e már a malacka? Ha kisült már, ide véle, Hadd egyem meg melegébe! A tokaji szőlőhegyen A tokaji szőlőhegyen két szál vesszú, Szél fújja, fújdogálja, harmat hajdogálja. Hol a tyúknak a fia? Talán mind fel kapdosta. Csur ide, csur oda, kass ki bárány, kass oda.
Telt, múlt ismét az idő, az özvegy asszony beküldötte a városba a leánykákat, hogy vegyenek tűt, cérnát, szalagot s mi mást. Egy nagy kopár pusztaságon mentek át a leánykák, azon a pusztaságon nagy óriás sziklák voltak szerte-széjjel. Ott a sziklák felett egy szörnyű madár kerengett, aztán egyszerre csak leszállott a földre egy szikla mellé. Abban a pillanatban szörnyű sikoltást hallanak, futnak oda s hát az a nagy madár - keselyű sas volt az! - éppen fel akarja venni a törpét a hátára s vinni, ki tudja, hová, merre. Nosza, a leánykák megragadták a törpét, s addig küzdöttek a sassal, hogy végre is eleresztette a törpét. Ahogy megszabadúlt a törpe s magához tért az ijedtségtől, rárivallt a leánykákra: Hát aztán nem tudtatok vigyázni jobban? Mind összeszaggattátok a ruhámat, haszontalanok, ügyetlenek! Azzal felkapott egy zsákot a szikla mellől (tele volt a zsák drágakővel) s eltűnt. A leánykák csak mosolyogtak rajta, megszokták már a hálátlanságát, nem törődtek vele. Bementek a városba, ott elvégezték vásárjukat, aztán jöttek vissza szép csendesen.
Mikor aztán körűlnéztek, látták, hogy egy szörnyű nagy szakadék mellett háltak s ha csak egyet lépnek a sötétben, szörnyű halálnak halálával haltak volna meg. Mondták otthon hogy mi történt velük. Az édes anyjuk mosolygott: - Az a gyermek bizonyosan angyal volt, aki vigyázott rátok éjjel. Esténként az özvegy asszony mesélt nekik, ők meg hallgatták, reggel jókor keltek, segítettek az anyjuknak minden dolgában. Így telt, múlt az idő szép lassan. Hát egyszer aztán egy este mi történt? Az történt, hogy amint asztalnál ültek s beszélgettek, kopogtatott valaki az ajtón. - Nyiss ajtót, Rózsapiroska, szólt az asszony, hátha vándor-ember keres szállást. Rózsapiroska az ajtóhoz sietett, hátratolta a zárt, kinyitotta az ajtót, de mindjárt vissza is ugrott: nem ember, de medve állott az ajtóban. Rózsapiroska is, Hófehérke is az ágy mögé bújtak ijedtükben, de a medve megszólalt s mondta: - Ne féljetek, nem bántok én senkit. A nagy hidegben majd megfagytam, azért jöttem, hogy felmelegedjem itt. - Szegény medve, sajnálkozott az asszony, kerülj beljebb, feküdj a tűzhely elé, csak arra vigyázz, nehogy a bundád meggyúljon.
Volt egyszer egy kis törpe Volt egyszer egy kis törpe tükör volt a kezébe belenézett a tükörbe látta, hogy az orra görbe. Mérges lett a kis törpe forogni kezdett körbe beleesett a gödörbe görbe orrát betörte. Kiment a ház az ablakon Kiment a ház az ablakon, bennemaradt a vénasszony. Zsupot kötött a hátára, úgy ballagot a vásárra. A rókának nincs nadrágja, mert a posztó nagyon drága. Ha a posztó olcsó volna, a rókán is nadrág volna. Jerünk, menjünkvendégségbe, három hétig tart egy végbe. Vigyünk el egy rosta vizet, a nagy harang majd megfizet. Sült malac ott strázyát álljon, sült ökör utcán sétáljon. Szarva közt kalácsot hordjon, két csípöjén kulacs lógjon. Kiskarácsony, nagykarácsony Kiskarácsony, nagykarácsony, kisült-e már a kalácsom? Ha kisült már, ide véle, Hadd egyem meg melegébe! Jaj, de szép a karácsonyfa! Ragyog rajta a sok gyertya! Itt egy szép könyv ott, egy labda! Jaj, de szép a karácsonyfa! Béke szálljon minden házra, Kis családra, nagy családra! Karácsonyfa fenyoága, Hintsél békét a világra!
Odatapasztotta a fülét, hallgatózott, de nem jött hang mögüle. Arra gondolt vágyakozva, hogy milyen jó volna, ha az ajtó mögött arany lenne, azt beszedegetné a kötényébe és hazamenne. Legyőzte hát a félelmét és felnyitotta az ajtót. Ideje sem volt megijedni, olyan hirtelen pattant ki belőle egy rút kis törpe, aki egyből hálálkodni kezdett a lánynak: – Köszönöm, hogy megmentettél, hogy kiengedtél börtönömből! Egészen elgémberedtek a tagjaim! – mondta, miközben nyújtózkodott. A lány koszos ruháját, fáradt tekintetét, kisírt szemét látva megkérdezte: – Hát téged meg mi lelt? – bökött a lány orrára. A lány elmondta neki, hogy addig nem mehet haza, amíg meg nem rakja a kötényét arannyal. Azért kesereg, mert semmit sem talál. – Ha csak ez a baj, szaladj, és gyűjts egy kötényre való gesztenyét. Ha megvagy, gyere vissza! Uccu neki, igyekezz! Itt várlak! A lány befutott a fák közé. Amikor hátrapillantott, látta, hogy a torz törpe leheveredik egy szederbokor tövébe, és csámcsogva falatozni kezdi a bogyókat.
Volt egyszer egy kis törpe, belenézett a tükörbe. Meglátta, hogy lába görbe, többet nem néz a tükörbe. Mérges lett a kis törpe forogni kezdett körbe beleesett a gödörbe görbe orrát betörte. Mondókák További gyerek dalok:
Volt egyszer egy szegény, özvegy asszony. Nem volt egyebe, csak egy házacskája, a házacska előtt egy kertecske s abban két rózsafácska: fehér rózsa nyílt az egyiken, piros a másikon. Két kis leánya volt az özvegy asszonynak s merthogy hasonlítottak a két rózsafához, Hófehérkének hívta az anyjuk az egyiket, Rózsapiroskának a másikat. Kedves, jó gyermek volt mind a kettő, szorgalmatos, engedelmes s a természetük csak annyit különbözött, hogy Rózsapiroska elevenebb, vidámabb kedvű volt, mint Hófehérke. Szerette egymást a két leányka nagyon, mindég együtt jártak erdőn, mezőn; nem féltek az erdei vadaktól, nem is bántotta őket soha egy sem, de sőt ha látták őket, szeliden közeledtek hozzájuk. Madarak ha megpillantották, vidáman énekeltek, őzek, szarvasok ugráltak, táncoltak körülöttök. Akárhányszor megesett, hogy egész nap az erdőben jártak-keltek, még éjjel is kint háltak s az édes anyjuk nem nyugtalankodott miattok: tudta, hogy nem esik semmi bántódásuk. Egyszer megtörtént, hogy az erdőben háltak s reggel, mikor felébredtek, egy szép kis gyermek állott mellettük, ragyogó fehér ruhácskában, nem szólt semmit, csak mosolygott s azzal eltünt.
ffsc-chamber.com, 2024