Játékosunk írta: "A Végzetúr játék olyan, mint az ogre. Rétegekből áll. Bárhány réteget fejtesz is le róla, újabb és újabb mélységei nyílnak meg. Míg a legtöbb karakterfejlesztő játékban egy vagy több egyenes út vezet a sikerhez, itt a fejlődés egy fa koronájához hasonlít, ahol a gyökér a közös indulópont, a levelek között pedig mindenki megtalálhatja a saját személyre szabott kihívását. A Végzetúr másik fő erőssége, hogy rendkívül tág teret kínál a játékostársaiddal való interakciókra, legyen az együttműködés vagy épp rivalizálás. " Morze - V3 még több ajánlás
Sokan gondolják úgy, hogy a mosogatógépet biztosan férfi találta fel csak azért, hogy véletlenül se maradjon rá ez a feladat. Nos, akik így vélekednek, ezzel együtt azt is feltételezik, hogy ez a háztartási gép emancipált világunkban él csupán, amelyben már valóban előfordul, hogy a férfi is mosogat. Hát nem. Ahogy többek között az autók ablaktörlő lapátjait, a körfűrészt, a golyóálló mellényt, vagy például a folyékony hibajavítót, a mosogatógépet is egy hölgy, bizonyos Josephine Cochrane találta fel. Pontosabban, az övé volt az első kereskedelmileg sikeres találmány – ugyanis 1850-ben és 1865-ben két férfi is szabadalmaztatott egy-egy gépet, de ezek nem terjedtek el a háztartásokban. Josephine Cochrane és találmánya. Bár Josephine jó darabig nem szorult rá, hogy mosogasson, a tehetős ohiói asszony férjével meglehetősen nagy társasági életet élt. A drága porcelánok viszont nagyobb számban törtek, mint hogy azt Josephine még békésen elviselte volna; úgy gondolta, a cselédek helyett inkább majd ő maga mossa a tálakat, de ez a monoton munka nem volt számára testhezálló.
ffsc-chamber.com, 2024