Egy számomra ellenszenves tinilány Három okból sem sikerült megkedvelnem ezt a filmet. Egyrészt ennek a Christine lánynak az egész lényét taszítónak érzem, másrészt Saoirse Ronan nálam elérte a "Vágy és vezeklés"-ből, hogy jó darabig tartózkodással szemléljem a szerepléseit. Elismerem, hogy ez nagy butaság, hiszen csak egy kitalált személyiségről van szó, halvány köze sincs a valódi ír/amerikai színésznő igazi karakteréhez. A legfőbb ok talán pedig az, hogy sohasem voltam a felnőtté válás előtt álló lány (itt a lányon van a hangsúly), ezért nem is tudtam azonosulni a problémáival. Kívülállóként figyeltem cseppet sem kedvelhető tulajdonságait, hazudik, lop, csal, egy gazdagabb lány miatt faképnél hagyja addigi legjobb barátnőjét. Kell-e tovább sorolnom? Nem akarok antifeminista nézeteket vallani, de a filmen erősen meglátszik, hogy nő, Greta Gerwig rendezte, ami alapjában véve nem baj, csak nem kellett volna a minden ízében ellenszenves hősnőt ekkora empátiával ábrázolnia. Ezért marad egy könnyen felejthető, közepes független film a felnőttéválás nehézségeiről.
0 vásárlóból 0 találta hasznosnak ezt a hozzászólást. Ajánlás Igen, szeretném ajánlani a terméket. Szuper film! Greta Gerwig az egyik kedvenc rendezőm, a Kisasszonyok c. film is az ő nevéhez fűződik. Kérjük, hogy segítsen más vásárlóknak azzal, hogy értékeli a hozzászólást! Hasznos volt ez az értékelés? Igen Nem Lady Bird - Platina gyűjtemény (DVD) leírása A tinédzser Christine "Lady Bird" McPherson (Saoirse Ronan) csordultig van szeretettel, de már-már kiállhatatlanul makacs – akárcsak édesanyja (Laurie Metcalf), akivel emiatt örökös harcban áll… Greta Gerwig (Frances Ha) 5 Oscar-díjra jelölt első önálló rendezése érzékeny és bájos humorú film a bennünket meghatározó kapcsolatokról, a hit és az otthon fogalmáról, valamint anyák és tinédzser lányaik viharos viszonyáról. Extrák (magyar felirattal): Audiokommentár Greta Gerwig író/rendező és Sam Levy operatőr közreműködésével (eredeti nyelven) Így készült a Lady Bird Jellemzők Cím: Lady Bird - Platina gyűjtemény Eredeti cím: Lady Bird Műfaj: Dráma Rendező: Greta Gerwig Színészek: Saoirse Ronan, Laurie Metcalf, Tracy Letts Készítés éve: 2017 Képformátum: Anamorfikus szélesvásznú 1.
A letiltott vagy korlátozott "sütik" azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem "személyre szabottak", azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a "sütik" felhasználására: - A felhasználó igényeihez igazított tartalmak, szolgáltatások, termékek megjelenítése. - A felhasználó érdeklődési köre szerint kialakított ajánlatok. - Az ön által kért esetben a bejelentkezés megjegyzése (maradjon bejelentkezve). - Internetes tartalmakra vonatkozó gyermekvédelmi szűrők megjegyzése (family mode opciók, safe search funkciók). - Reklámok gyakoriságának korlátozása; azaz, egy reklám megjelenítésének számszerű korlátozása a felhasználó részére adott weboldalon. - A felhasználó számára releváns reklámok megjelenítése. - Geotargeting 7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők. A "sütik" nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak.
Süti ("cookie") Információ Weboldalunkon "cookie"-kat (továbbiakban "süti") alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A "sütiket" az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a "sütik" használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük. 1. "Sütik" használatának szabályzata Ez a szabályzat a domain név weboldal "sütijeire" vonatkozik. 2. Mik azok a "sütik"? A "sütik" olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A "süti" a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.
3. Mire használhatók a "sütik"? A "sütik" által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és "személyre szabott" tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A "sütik" segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát. 4. Milyen "sütikkel" találkozhat? A weboldalak kétféle sütit használhatnak: - Ideiglenes "sütik", melyek addig maradnak eszközén, amíg el nem hagyja weboldalt. - Állandó "sütik", melyek webes keresőjének beállításától függően hosszabb ideig, vagy egészen addig az eszközén maradnak, amíg azokat Ön nem törli. - Harmadik féltől származó "sütik", melyeket harmadik fél helyez el az Ön böngészőjében (pl. Google Analitika). Ezek abban az esetben kerülnek a böngészőjében elhelyezésre, ha a meglátogatott weboldal használja a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásokat.
Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a "sütiben", így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a "sütiket" folyamatosan törlésre ítélhetik. Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a "sütik" által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a "sütikből". 8. A "sütik" kezelése, törlése A "sütiket" a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a "sütik" elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor "sütit" küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.
Elengedhetetlen munkamenet (session-id) "sütik": Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg. Analitikai vagy teljesítményfigyelő "sütik": Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a "sütikkel" biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika) Funkcionális "sütik": E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások.
Kategória: Dráma Vígjáték Szereplők: Saoirse Ronan Lady Bird McPherson Laurie Metcalf Marion McPherson Lois Smith Sister Sarah Joan Lucas Hedges Danny O'Neill Timothée Chalamet Kyle Scheible Tracy Letts Larry McPherson Stephen Henderson Father Leviatch Beanie Feldstein Julie Steffans Stephen McKinley Henderson Odeya Rush Jenna Walton Jordan Rodrigues Miguel McPherson Marielle Scott Shelly Yuhan John Karna Greg Anrue Egy fiatal lány egy évig élt Észak-Karolinában, ez idő alatt pedig rengeteg kalandot élt át.
ffsc-chamber.com, 2024